Kedves VIKOTE tagok!

Szeretném bemutatni, hogy személyemmel miként tudok hozzájárulni a VIKOTE tevékenységéhez.
Négy pillért szeretnék megemlíteni, három szakmai, egy személyes.

  1. 2013-tól a Pléh Csaba akadémikus által megálmodott és megvalósított BME Kognitív Tudományi Tanszék egyetemi tanára vagyok, egy ciklusban a tanszéket is vezettem. A VIKOTE gyakorlati orientációja, szakmai bázisa és a kognitív tanszék együttműködése egyedi lehetőséget kínál, hogy a CBT hatásának alapmechanizmusait megértsük: milyen agyi strukturális és funkcionális változások következnek be a terápia alatt, hogyan hangolódnak át az emlékezeti és figyelmi funkciók, miként javul a valóságvizsgálat és a szociális percepció? E kérdéseket immár több mint egy évtizede vizsgálom, s most örömmel folytatnám mindezt a VIKOTE keretei között (a témában megjelent legfontosabb közleményeket a levél végén találják). Mindez az egyesület érdekeit is szolgálja, növeli a képzés színvonalát, hiszen az innovatív kutatás rendszerszinten mindig leképződik az oktatásban.
  2. Az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet – Nyírő Gyula Kórház pszichoterápiás osztályát 2018-2020 között, főigazgatóságomig vezettem. Az osztály működésében egyértelmű és határozott változás történt: teljes mértékben a kognitív-sématerápiás szemlélet mentén alakult át. Reményeim szerint a kiváló szakembergárda és a felújított infrastruktúra a VIKOTE-t fogja szolgálni gyakorlati képző- és kutatóhelyként.
  3. A pszichoterápia és a farmakoterápia együttműködésében minden bizonnyal paradigmaváltás előtt állunk, előttünk a „negyedik (ötödik?) hullám”: rendszeresen jelennek meg közlemények immár a legrangosabb folyóiratokban (pl. Nature Medicine) arról, hogy az entaktogéneket miként lehet felhasználni a pszichoterápiás folyamat segítésében. Sosem látott ütemben látnak napvilágot az új pszichoterápiás protokollok. Hazánkban ezt teljes tétlenséggel és felkészületlenséggel szemléljük, pedig az adaptációra, a kritikai értékelésre és az oktatásra robbanásszerű igény várható. Ez a VIKOTE feladata is, nem megkerülhető hatótényezőként a következő években.
  4. Néhány szót a pszichoterápia gyakorlatához való viszonyomról, ami talán szakmai tevékenységemben kevésbé látható. Orvostanhallgatóként 1994-1997 között Koronkai Bertalannál kezdtem a tanulmányokat: a sajátélmény és az önismeret mellett elméleti vizsgát is tettem. Gyermekem születését követően a képzést nem tudtam fizetni, így végül papíron nem letten jungiánus, maradt a teológia. Még mindig a 90-es években a legendás Nyéki Úton ismerkedtem meg a személyközpontú módszerrel. Klinikusi tevékenységemben mindig az integratív pszichoterápiás-farmakológiai megközelítést alkalmaztam jellemzően súlyos hangulatzavarokban és pszichózisokban; ez képezi szakmai gondolkodásom és identitásom alapját. 2012-ben a kutatásokhoz kapcsolódva az USA-ban szereztem kognitív terapeuta képzettséget. 2016-tól a Debreceni Református Hittudományi Egyetemmel dolgozunk olyan CBT-módszereken, amelyek a szekuláris pszichiátriai és pszichoterápiás kezelést elutasító vallási közösségekben is alkalmazhatóak. A témában hamarosan egy PhD dolgozat is megszületik.

A fentiek alapján úgy gondolom, hogy vezetői tevékenységemmel a VIKOTE közösségének hasznos tagja lehetek, segítve az egyesület további fejlődését, gyarapodását és gazdagodását.