Tanulmányi és Vizsgaszabályzat

A Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (továbbiakban: VIKOTE) Elnöksége és Tanulmányi Bizottsága, az Európai Viselkedés-, és Kognitív Terápiás Szövetség (továbbiakban: EABCT), a Nemzetközi Sématerápiás Szövetség (továbbiakban: ISST), a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. Törvény, a VIKOTE Alapszabálya és a Semmelweis Egyetem hatályos Tanulmányi és Vizsgaszabályzata alapján a következők szerint állapítja meg a képzésben résztvevők számára a tanulmányi rendet és az ismeretek, készségek és képességek elsajátításának, megszerzésének, ellenőrzésének rendjét, azaz a Tanulmányi és Vizsgaszabályzatot (továbbiakban: Szabályzat).

Jelen Szabályzat hatálya kiterjed a VIKOTE keretében folyó kognitív viselkedésterápiás módszerspecifikus képzésre, pszichoterapeuta szakképzésre, a Kognitív viselkedésterápiás (CBT) konzultáns képzésre, Sématerapeuta képzésre, Sémakonzultáns képzésre és CBT alkalmazása gyermek- és serdülőkorban képzésre.

1.      Fogalomtár

  • abszolutórium: a Pszichoterapeuta szakképzés keretében, a Semmelweis Egyetem által kiállított okirat, amely minősítés és értékelés nélkül tanúsítja, hogy a hallgató a szakvizsga eset kivételével a tantervben előírt valamennyi tanulmányi és vizsgakötelezettségének eleget tett és teljesítette az előírt szakmai gyakorlatot; az abszolutórium végzettséget, szakképzettséget nem igazol;
  • akkreditált gyakorlóhely: a Pszichoterapeuta szakképzés hallgatói számára a gyakorlati képzés teljesítésének érdekében a Semmelweis Egyetem, vagy más hazai egyetem azonos képzést nyújtó kara által akkreditált egészségügyi szolgáltató, ami a Rezidens és Akkreditált Képzőhely Nyilvántartásban (RENY) szerepel;
  • aktív félév: a Pszichoterapeuta szakképzés hallgatói számára az a félév, amelyben a hallgató hallgatói jogviszonya nem szünetel;
  • előzetes előtanulmányi követelmény: olyan modul, melynek korábbi teljesítését a tanterv az adott modul elkezdésének feltételeként előírja;
  • konzultáns: tanácsadó
  • különösen indokolt eset: olyan körülmény – különösen szülés, baleset, súlyos betegség vagy más váratlan ok – ami miatt a képzésben résztvevő önhibáján kívül nem tud eleget tenni tanulmányi kötelezettségeinek;
  • modul: egymásra épülő tanegység;
  • OFTEX akkreditáció: a képzés akkreditálásra került a Szakorvosok Folyamatos Továbbképzési Portálján, így továbbképzési pontot kaphatnak az adott képzést elvégző orvosok és a klinikai szakpszichológusok;
  • passzív félév: a Pszichoterapeuta szakképzésben az a félév,
    • amelyre a hallgató nem jelentkezett be,
    • amely kapcsán a hallgató nyilatkozott arról, hogy hallgatói kötelezettségének nem kíván eleget tenni,
    • amelyre vonatkozó bejelentkezését a hallgató határidőben visszavonta,
    • amelyre vonatkozóan a hallgatót fegyelmi büntetésként eltiltották a tanulmányok folytatásától,
    • amely utólagosan passzív félévvé lett nyilvánítva, ezért abban a hallgatói jogviszony szünetel;
  • tanterv: egy adott képzésre vonatkozó részletes oktatási és tanulmányi követelményeket, továbbá a képzés részletes szabályait határozza meg;
  • vizsga: az adott modulhoz rendelt egyes tudásanyag-, ismeretanyag-, készség és gyakorlat-megszerzési eredmények elsajátításának összegző teljesítményértékeléssel egybekötött ellenőrzési formája, amely szóbeli és/vagy írásbeli módon teljesíthető;
  • záróeset: a képzési és kimeneti követelmények által előírt, a tanulmányok lezárásaként írt esetismertetés, amelynek elkészítése által ellenőrizhető, hogy a képzésben résztvevő elsajátította a követelményeiket és felkészülten kezdhet az önálló segítői munkához;
  • záróvizsga: az ismereteknek és a gyakorlati képességeknek a végzettség megszerzéséhez, vagy a szakvizsgához szükséges tudás (készség) ellenőrzése és értékelése, amelynek során a jelöltnek arról kell tanúságot tennie, hogy a képesítéshez szükséges tudással rendelkezik, és a tanult ismereteket összefüggéseiben érti és alkalmazni tudja.

2.      Tanulmányi ügyekben eljárhat

2.1.   VIKOTE Tanulmányi Bizottság

2.1.1. Kognitív viselkedésterápiás módszerspecifikus képzés tekintetében

(továbbiakban: CBT képzés)

  • Jóváhagyja a képzési programot,
  • Meghatározza a képzés bemeneti feltételeit,
  • Képzésben résztvevő gyakorlati helyének elfogadása,
  • Modulvizsgák engedélyezése,
  • Záróvizsga engedélyezése,
  • Vizsgahalasztási kérelem engedélyezése,
  • Méltányossági kérelmek elbírálása,
  • Dönt a képzéssel kapcsolatos vitás ügyekben,
  • Elbírálja az EABCT akkreditáció odaítélését,
  • Rendszeres időközönként felülvizsgálja a képzési programot, ellenőrzi a képzési tematikáját és a képzés megvalósítását, szükség esetén javaslatot tesz a változtatásra.

2.1.2. Pszichoterapeuta szakképzés tekintetében

(továbbiakban: Szakképzés)

  • Javaslatot tesz a Szakképzés tematikájára a Semmelweis Egyetem Pszichoterápiás Grémiuma felé,
  • Dönt az egyetemi szabályokat nem érintő tanulmányi ügyekben,
  • Elbírálja az egyetemi szabályokat nem érintő méltányossági kérelmeket,
  • Elbírálja az EABCT CBT terapeuta cím odaítélését,
  • Dönt a képzéssel kapcsolatos vitás ügyekben,
  • A Szakképzésben résztvevők előrehaladásának, a képzési elemek teljesítésének igazolása a SE Szak- és Továbbképzési Központ felé,
  • Kiadja a Szakképzésre jelentkezők részére a “Befogadó nyilatkozatot” az egyes képzési fázisok tekintetében a SE Szak- és Továbbképző Központ által szervezett felvételi meghallgatás előtt,
  • Modulvizsgák engedélyezése,
  • Záróvizsga engedélyezése.

2.1.3. Kognitív viselkedésterápiás (CBT) konzultáns képzés tekintetében

(továbbiakban: CBT konzultáns)

  • Jóváhagyja a képzési programot,
  • Meghatározza a képzés bemeneti feltételeit,
  • Képzésben résztvevő gyakorlati helyének elfogadása,
  • Modulvizsgák engedélyezése,
  • Záróvizsga engedélyezése,
  • Vizsgahalasztási kérelem engedélyezése,
  • Méltányossági kérelmek elbírálása
  • Dönt a képzéssel kapcsolatos vitás ügyekben,
  • Elbírálja az EABCT akkreditáció odaítélését,
  • Rendszeres időközönként felülvizsgálja a képzési programot, ellenőrzi a képzési tematikáját és a képzés megvalósítását, szükség esetén javaslatot tesz a változtatásra.

2.1.4. Sématerapeuta képzés

2.1.5. Sémakonzultáns képzés

2.2.   Semmelweis Egyetem Szak- és Továbbképzési Központ
  • Meghirdeti a Szakképzést és meghatározza a jelentkezés határidejét és a felvételi meghallgatás időpontját,
  • Megszervezi a Szakképzésre a felvételit,
  • Ellenőrzi a bemeneti feltételek teljesülését a Szakképzésre jelentkezők által beadott dokumentumok alapján és meghívót küldenek a felvételi meghallgatásra,
  • A Szakképzés befejezését követően a leadott igazolások alapján kiadja a szakvizsgára bocsátó igazolást (abszolutórium),
  • A képzés egyes féléveinek passzíváltatásának engedélyezése.
2.3.   Semmelweis Egyetem Pszichoterápiás Grémiuma

2.3.1. Kognitív viselkedésterápiás módszerspecifikus képzés

  • Akkreditálja a képzési programot (OFTEX)

2.3.2. Pszichoterapeuta szakképzés

  • Engedélyezi a Pszichoterapeuta szakképzés programját,
  • Részt vesz a felvételi meghallgatáson,
  • Javaslatot tesz a jelentkezők felvételére,
  • Méltányossági kérelmek elbírálása.

2.3.3. CBT konzultáns képzés

  • Akkreditálja a képzési programot (OFTEX)

2.3.4. Sématerapeuta képzés

  • Akkreditálja a képzési programot (OFTEX)

2.3.5. Sémakonzultáns képzés

  • Akkreditálja a képzési programot (OFTEX)

2.3.6. CBT alkalmazás gyermek-, és Serdülőkorban

  • Akkreditálja a képzési programot (OFTEX)
2.4.   A képzésben résztvevő
  • Felelős a képzésre való beiratkozásért, bejelentkezésért, a vonatkozó határidők figyelemmel kíséréséért és betartásáért,
  • Köteles a képzési díj határidőben történő befizetésére a VIKOTE elektronikus fizetési felületén keresztül. A Szakképzésben lévő hallgatók a képzési díjukat a Semmelweis Egyetem felé kötelesek befizetni, kivéve a csoportos önismereti terápia díját, amit szintén a VIKOTE elektronikus fizetési felületén kell befizetni,
  • Köteles az f-Krétában rögzített adataiban bekövetkezett változások bejelentésére 8 napon belül a képzési koordinátornak. Szakképzés esetén a SE Szak- és Továbbképzési Központ felé is,
  • Tanulmányi és vizsgaügyekben benyújtott kérelmeit (kérelem jellegétől függően) köteles indokolni és a kérelemben leírtakat köteles megfelelően alátámasztani és indokolni.

3.      Bemeneti feltételek

3.1.    Kognitív viselkedésterápia módszerspecifikus képzés
3.2.    Pszichoterapeuta szakképzés

A pszichoterápia szakképzés az EMMI 22/2012. (IX.14) az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítés megszerzéséről rendelete alapján kerül megszervezésre és lebonyolításra. A pszichoterápia ráépített szakképesítésként szerezhető meg. A ráépített szakképzésben csak a rendelet 2. és 9. sz. mellékletében meghatározott végzettséggel rendelkező jelöltek vehetnek részt:

A rendelet 2. sz. melléklete alapján (szakorvosi bemeneti feltételek):

Pszichoterápia I.

  • Gyermek- és ifjúságpszichiátria,
  • Pszichiátria

Képzési program: 24 hónap

Pszichoterápia II.

  • Szakvizsga bármely alap szakképesítésből,
  • Szakfogorvosi szakképesítés.

Képzési program: 36 hónap

A rendelet 9. sz. melléklete alapján (szakpszichológusi bemeneti feltételek)

Pszichoterápia I.

  • Felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus,
  • Gyermek- és ifjúsági klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus.

Képzési program: 24 hónap

Pszichoterápia II.

  • Neuropszichológiai szakpszichológus,
  • Alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus.

Képzési program: 36 hónap

Egészségügyi tevékenység végzésére, munkavégzésre irányuló jogviszonyban történő foglalkoztatás, mely legalább heti 36 órás, vagy legalább heti 18 órás munkaidejű. A heti 18 órás foglalkoztatás esetén a szakképzési idő annyival hosszabbodik meg, hogy megfeleljen a teljes munkaidejű foglalkoztatásra a jogszabályban előírt képzési időtartamnak és feltételnek.

A 2003. évi LXXXIV. törvény alapján egészségügyi tevékenység végzésére az alábbi jogviszonyokban kerülhet sor:

  • szabadfoglalkozás keretében,
  • társas vállalkozás tagjaként,
  • egészségügyi szolgálati jogviszonyban, rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban, honvédelmi alkalmazotti jogviszonyban,
  • munkaviszonyban,
  • közszolgálati jogviszonyban, kormányzati szolgálati jogviszonyban, adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyban,
  • szolgálati jogviszonyban, szolgálati viszonyban,
  • egyházi személyként vagy vallási egyesület vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagjaként,
  • önkéntes segítőként,
  • egyéni cég tagjaként.

(3) * A 4. § a) pont ab) alpontja szerinti egészségügyi dolgozó az egészségügyi tevékenység végzésében a (2) bekezdés c)-i) pontja szerinti jogviszonyban működhet közre.

(4) A (2) bekezdés a)-b) pontjai szerinti jogviszonyban csak az (1) bekezdésben foglalt valamennyi rá vonatkozó rendelkezésnek maradéktalanul megfelelő egészségügyi dolgozó jogosult egészségügyi tevékenység gyakorlására.

Társas vállalkozásként (Bt, Kft.)

  • NNK által kiadott működési engedély másolata, melyben a meghatározott rendelési óraszám legalább heti 36 óra, vagy heti 18 óra, cégkivonat, melyben a tevékenységi kör tartalmazza az egészségügyi tevékenységet.
  • Munkaviszonyban történő foglalkoztatás (egészségügyi tevékenység) esetén munkáltatói igazolás, melyben szerepel a munkaviszony kezdete, heti munkaórák száma, munkakör megnevezése.
  • Önkéntes segítőként: csak olyan egészségügyi tevékenységet végző foglalkoztatóval köthető, amely NNK engedély alapján jogosult pszichoterápiás tevékenységet folytatni, és az önkéntes segítői szerződés ennek a tevékenységnek a gyakorlásához kapcsolódik (a szerződésben szövegszerűen szerepelnie kell a pszichoterápiás tevékenységnek és a tevékenység heti óraszámának).
3.3.    Kognitív viselkedésterápiás (CBT) konzultáns képzés

Bemeneti feltétel az alábbi szakképzettségek valamelyike:

  • addiktológiai konzultáns;
  • diplomás ápoló;
  • gyógypedagógus autizmus spektrumzavar szakirányon;
  • gyógypedagógus pszichopedagógia szakirányon;
  • mentálhigiénés szakember (négy féléves szakirányú továbbképzési szak vagy mesterképzés);
  • művészetterapeuta (négy féléves szakirányú továbbképzési szak vagy mesterképzés);
  • okleveles pszichológus;
  • orvos;
  • szociálpedagógus;
  • szociális munkás.

A szakképzettség igazolásán túl szükséges munkahelyi igazolás/nyilatkozat arról, hogy a jelentkező felnőtt kliensekkel dolgozik.

Az a jelentkező, aki a bemeneti követelményeket az adott év július végéig nem teljesíti, de a Neptun egységes tanulmányi rendszerből előállított hallgatói jogviszony-igazolással egyértelműen igazolja, hogy a fenti képzések valamelyikén aktív (nem szünetelő) hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, az  Alapozó képzés három modulját elvégezheti. Ehhez nem szükséges felvételi interjún részt vennie. Ha a Törzsképzést is el szeretné végezni, a bemeneti követelményként előírt diploma megszerzése után személyes felvételi interjún kell részt vennie. Sikeres felvételi esetén a következő szemeszterben megkezdheti a CBT konzultáns képzés Törzsképzését.

3.4.    CBT alkalmazása gyermek- és serdülőkorban képzés

A képzésbe kerülés feltétele az alábbi szakképzettségek valamelyike:

  • okleveles pszichológus (MA oklevél bemutatása szükséges),
  • gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos (szakvizsga-bizonyítvány bemutatása szükséges),
  • pszichoterapeuta (szakvizsga-bizonyítvány bemutatása szükséges).

A képzésbe kerülés további feltétele: annak igazolása munkahelyi igazolással, hogy a jelentkező munkaidejének legalább felében gyermekekkel, serdülőkkel foglalkozik.

3.5.    Sématerapeuta képzés

A képzésbe kerülés feltétele az alábbi szakképzettségek valamelyike:

  • Pszichiáter szakvizsga
  • Klinikai szakpszichológus szakvizsga
  • Pszichoterapeuta szakvizsga
3.6.    Sémakonzultáns képzés

A képzésbe kerülés feltétele az alábbi szakképzettségek valamelyike:

  • Pszichológia MA diploma
  • Tanácsadó szakpszichológus
  • CBT konzultáns végzettség (VIKOTE)

4.      Részvétel és hiányzás

  • A képzések személyes megjelenéssel, vagy online formában zajlanak.
  • A képzésekről hiányzás nem lehetséges.
  • A hiányzásról, annak indoklásával és igazolásával kérelmet nyújthat be a Tanulmányi Bizottságnak címezve, akik 30 napon belül egyénileg bírálják el, hogy a képzésben résztvevő hogyan tudja pótolni a kimaradt képzési alkalmat. A kérelmet a képzési koordinátornak adhatja le elektronikus úton (emailben).
  • Részvételnek minősül, ha a képzésben résztvevő 35 percnél többet nem hiányzik az adott képzési napon.
  • Online formában történő oktatás eseten a belépésre használható linket az oktatási koordinátor, vagy az oktató emailben küldi meg a képzésben résztvevőnek.
  • A képzésben résztvevő köteles az online formában történő oktatás teljes idejében bekapcsolt kamerával, jól látható módon jelen lenni, hacsak az oktató más utasítást nem ad. Ellenkező esetben a teljes képzési nap hiányzásnak minősül.
  • A képző intézmény, vagy az oktató hibájából elmaradt órák pótlásáról a képző intézmény köteles gondoskodni.

5.      Visszajelzések

  • A képzés során a csoportos szupervízió, esetmegbeszélő biztosítja a képzésben résztvevő gyakorlati fejlődésének monitorozását, valamint segítését. Ehhez a szupervízor különböző technikákat alkalmazhat, valamint 6 havonta szöveges visszajelzést ad a képzésben lévő számára az előre haladásáról, szakmai és személyes fejlődéséről. A gyakorlati teljesítményét “nem felelt meg”, „megfelelt”, “kiválóan megfelelt” formában értékelik.
  • A visszajelzést követően a képzésben résztvevő kérhet további visszajelzést, pontosítást, megbeszélést a szupervízortól. Egyet nem értés esetén a képzésben résztvevő jogosult a VIKOTE Tanulmányi Bizottságához fordulni. Bejelentését írásban teheti meg a Tanulmányi Bizottság vezetőjének címezve, aki 15 napon belül válaszol a beadványra. A bejelentést a képzési koordinátornak adhatja le elektronikus úton (emailben).
  • Ha a szupervízor úgy ítéli meg, hogy a képzésben résztvevő gyakorlati fejlődése elmarad a követelményektől, a szupervízornak ezt indoklással alátámasztva kötelessége írásban jelzni a VIKOTE Tanulmányi Bizottsága felé. A Tanulmányi Bizottság 30 napon belül a hallgatóval és a szupervízorral közösen értékeli a helyzetet, majd dönt a további teendőkről, ami lehet:
    • Többlet egyéni szupervízió szükségessége
    • Többlet gyakorlati idő szükségessége
    • Egyéni önismereti foglalkozás szükségessége a gyakorlati idő átmeneti felfüggesztésével.

6.      Vizsgák rendje

  • A vizsgák letételére az egyes modulok utolsó képzési napját követően van lehetőség.
  • A modulhoz tartozó vizsgát legkésőbb a modul oktatásának első napján meg kell hirdetni.
  • A képzőhely egy vizsga időpontot köteles megadni. Ha valaki ezen nem tud, vagy nem akar részt venni, külön díjazás ellenében kétszeri alkalommal pótvizsgát tehet.
  • A modulzáró/félévet záró vizsga a feladat (kérdés, tétel) átadásával/megadásával tekinthető megkezdettnek és az értékeléssel zárul.
  • Gyakorlati vizsga a leadott eset bemutatása vizsgabizottság előtt. A vizsga mini-konferencia formájában kerül megrendezésre. Minden vizsgázó 10-10 percben mutathatja be az esetet, amihez ppt-t is készít, a vizsgabizottság minimum 2 kérdést tesz fel a vizsgázónak az esetével kapcsolatosan.
  • A vizsga során a képzésben résztvevő számára a válaszadás előtt, a vizsga jellegéhez igazodó felkészülési időt kell biztosítani.
  • A vizsgák zavartalanságáért, nyugodt légköréért, szabályos lebonyolításáért a vizsgáztató, illetve a vizsgabizottság elnöke a felelős.
  • Ha a képzésben résztvevő bizottság előtt vizsgázik, a bizottság bármely tagja intézhet kérdést a vizsgázóhoz.
  • A vizsgán az a képzésben résztvevő vehet részt, aki az előírt előzetes feltételeket teljesítette.
  • A képzésben résztvevő kötelessége, hogy a meghirdetett vizsgán megjelenjen. Ha előre láthatóan, tervezett módon nem fog tudni részt venni a vizsgán, azt a vizsga időpontja előtt legalább 1 héttel írásban jelezze a képzési koordinátornak. Ha váratlan helyzet áll elő (pl.: betegség, baleset) és a megjelenése akadályoztatva van, arról a képzési koordinátort a lehető leghamarabb emailben értesítse. Amennyiben ezt elmulasztja, és távolmaradását nem igazolja, a vizsgalapon a „nem jelent meg” bejegyzést kell tenni.
  • Ha a képzésben résztvevő sikertelen vizsgát tett, két alkalommal tehet javítóvizsgát külön vizsgadíj megfizetését követően. Ha ezek is sikertelenül zárulnak, méltányossági kérelemmel fordulhat a Tanulmányi Bizottság felé.
  • A képzésben résztvevőnek a modul/félév utolsó képzési napját követően 1 év áll rendelkezésére a vizsga letételére. Ezt követően, megfelelő indoklással, méltányossági kérelemmel fordulhat a Tanulmányi Bizottság felé.

7.      Szakmai gyakorlat

  • A szakmai gyakorlatok óraszámát a tanterv írja elő,
  • A Pszichoterapeuta szakképzés hallgatója a szakmai gyakorlatot csak akkreditált gyakorló helyen végezheti,

8.      Tanterv, képzési program

  • Előzetes követelmény akkor határozható meg, ha egy modul ismeretanyagának megértéséhez egy előzetes modulban szereplő ismeretanyag szükséges.
  • Egy modul csak akkor kezdhető meg, ha a képzésben résztvevő teljesítette az előzetes követelményeket.
  • A tanóra egységesen 45 perc, összevont tanóra esetén 90 percenként 10 perc óraközi szünetet kell biztosítani.
  • A Szakképzés képzési fázisokból áll, amik meghatározott modulokat foglalnak magukba. A képzési fázisokat egymással párhuzamosan kell teljesíteni.
  • A CBT képzés és a CBT konzultáns képzés Alap és Törzsképzésből áll, amik meghatározott modulokat foglalnak magukba.
  • A Sématerapeuta és sémakonzultáns képzések modulokból épülnek fel. A sématerapeuta képzést az első modullal, a sémakonzultáns képzést az előzetes tudás meglététől függően az alapozó modullal, majd az első modullal kell kezdeni, de a további modulok már nem épülnek egymásra, így szabadon választható sorrendben lehet teljesíteni őket. A modulok teljesítését követően lehet bejelentkezni a szupervíziós fázisra.
  • A képzési modulok elméleti és gyakorlati órákból állnak.
  • A CBT alkalmazása gyermek- és serdülőkorban képzés 2 egymásra épülő félévből áll. A félévek elméleti és gyakorlati órákat tartalmaznak.
  • A VIKOTE és a képzésben résztvevő az f-Kréta elnevezésű felnőttképzést támogató informatikai rendszert használja a képzésekkel kapcsolatos kommunikáció során. A VIKOTE létrehozza a képzésben résztvevő felhasználói fiókját, amiről emailben küld tájékoztatást. Ezt követően a képzésben résztvevőnek 8 napja van, hogy belépjen és aktiválja a fiókot. Ide kerül feltöltésre részére a képzési tájékoztató, a tanulmányi szerződés, a modul lezárásához szükséges leadandó eset szempontjai, szóbeli vizsga esetén a vizsgatételek, írásbeli értékelések és egyéb a képzés szervezésével és a tanulással kapcsolatos dokumentumok, segédanyagok.
  • A képzési program tartalmazza:
    • a képzési program rövid megnevezését
    • a képzési program azonosítóját
    • a program indításának tervezett gyakoriságát
    • óraszámát
    • a teljesítményértékelés módját
    • a képzés célját és célcsoportját
    • a képzés során megszerezhető kompetenciákat
    • bemeneti feltételeket
    • a részvétel feltételeit
    • megengedett hiányzást
    • a képzési program végrehajtásához szükséges személyi, tárgyi feltételeket
    • a képzés tematikáját
  • A képzési tematika tartalmazza:
    • a képzési program elnevezését
    • a képzés megnevezését  és azonosítóját
    • a képzés óraszámát
    • a megengedett hiányzás mértékét, vagy óraszámát
    • a képzés helyszínét
    • a képzés kezdési és befejezési időpontját
    • a tervezett létszámot
    • jelentkezési határidőt
    • a képzés ütemezését
    • a képzés díját, a vizsgadíjat és a pótvizsga díját
    • a teljesítményértékelés módját
8.1.    Modul rendszerű képzés 

A modulok teljesítésének feltételei:

  • Részvétel a képzési napokon.
  • Egyes moduloknál a modul anyagához kapcsolódó, az előzetesen meghatározott szempontok szerint elkészített és leadott és a szupervízor által elfogadott esettanulmány. Az esettanulmányt a kiírt vizsgát megelőzően 10 nappal az f-Krétára kell feltölteni a szupervízornak, vagy esetvezetőnek.
  • Egyes moduloknál a klinikai/tanácsadói gyakorlat során rögzített videó felvétel leadása. A felvételnek egy terápiás/tanácsadói ülést kell bemutatnia, ami kognitív viselkedésterápiás módszerben zajlik. A képzésben résztvevő a felvétellel tanúsítja jártasságát az ülések strukturálásában, a kognitív konceptualizációban, kognitív-viselkedésterápiás intervenció(k) alkalmazásában és az ehhez a módszerhez szükséges terápiás/segítői kapcsolat kialakításában és fenntartásában, az általános, non specifikus terápiás hatótényezők demonstrálása mellett. A videófelvételt egy egységes szempontrendszer mentén, a hallgatók számára is megismerhető értékelő skála segítségével pontozza egy független szupervízor, aki a hallgató szupervideálásában korábban nem vett részt.
  • A modult záró vizsga sikeres teljesítése.
  • A modulokon nincs megengedett hiányzás (lásd a TVSZ 3. pontját)

8.1.1. Pszichopatológia modul

A pszichopatológia modul célja azoknak a kóros tüneteknek a megismertetése, amelyek a leggyakrabban jelennek meg a viselkedészavarokban, a gondolkodás és az érzelmi élet zavaraiban.  Ezeknek a tüneteknek a felismerése és azonosítása nélkülözhetetlen a képzésben lévők által elsajátított CBT technikák megfelelő és korrekt alkalmazásához.

A modul az alapozó képzés része.

  • A modul óraszáma: 40 óra (24 óra elmélet, 16 óra gyakorlat)
  • 8 képzési nap, változó gyakorisággal, naponta 5 órában

Vizsgára bocsájtás feltétele: részvétel a képzési napokon.

A modul előre megadott tételsor alapján szóbeli vizsgával zárul.

Megengedett hiányzás: nincs hiányzási lehetőség

8.1.2. Autogén tréning modul

Az autogén tréning egyfajta relaxációs eljárás. Segítségével ellazíthatjuk a testünket, lecsendesíthetjük elménket, és konkrét problémák megoldásához is hozzájárulhat. Elsajátítása sajátélmény formájában történik. Az ebben a modulban elsajátított ismereteket a viselkedésterápiás eljárások során fogják használni.

A modul az alapozó képzés része.

  • A modul óraszáma: 30 óra (gyakorlat)
  • 10 képzési nap, heti gyakorisággal, naponta 3 órában.

A modul teljesítésének feltétele a képzési napokon történő aktív részvétel.

8.1.3. Propedeutika

A propedeutika modult teljesítők elsajátítják azt a kliens-terapeuta kommunikációt, amely minden pszichoterápiás,  illetve segítő kapcsolat alapja. Különös hangsúlyt helyezünk a non-specifikus változókra (empátia, feltétel nélküli elfogadás, kongruencia) és a kliens centrikus figyelmi beállítódásra, amelyek fejlesztése jelentősen javíthatja a tanácsadó és a segítő folyamat hatékonyságát.

A modul az alapozó képzés része.

Előfeltétel a Pszichopatológia modul elvégzése.

  • A modul óraszáma: 60 óra (20 óra elmélet, 40 óra gyakorlat)
  • 7 képzési nap, változó gyakorisággal, 7×8 óra + 1×4 óra

Vizsgára bocsájtás feltétele: részvétel a képzési napokon, egy esettanulmány leadása.

A modul előre megadott tételsor alapján szóbeli vizsgával zárul.

8.1.4. CBT 1 modul – Viselkedés- és kognitív terápia alapjai

A modul célja a viselkedés- és kognitív terápiás módszer alapjainak megismerése.

A modul a Törzsképzés és a módszerspecifikus képzés része.

Előfeltétel az Alapozó képzés moduljainak teljesítése.

  • A modul óraszáma: 56 óra (18 óra elmélet, 38 óra gyakorlat)
  • 7 képzési nap, változó gyakorisággal, naponta 8 órában.

Vizsgára bocsájtás feltétele: részvétel a képzési napokon, egy esettanulmány leadása.

A modul tesztvizsgával zárul.

8.1.5. CBT 2 modul – kognitív viselkedésterápiás technikák

A résztvevők megismerkednek a kognitív technikákkal, amely ráépül az előző, viselkedésterápiás képzési szakasz tananyagára.

A modul a Törzsképzés és a módszerspecifikus képzés része.

Előfeltétel a CBT 1 modul teljesítése.

  • A modul óraszáma: 48 óra (16 óra elmélet, 32 óra gyakorlat)
  • 6 képzési nap, változó gyakorisággal, naponta 8 órában.

Vizsgára bocsájtás feltétele: részvétel a képzési napokon, egy esettanulmány leadása.

A modul előre megadott tételsor alapján szóbeli vizsgával zárul.

8.1.6. BT 3/A modul – zavarspecifikus CBT

A modul célja a CBT 2. modulban elsajátítottak felhasználásával a CBT alkalmazása a különböző pszichiátriai kórképekben.

A modul a módszerspecifikus képzés része.

Előfeltétel a CBT 2 modul teljesítése.

  • A modul óraszáma: 72 óra (34 óra elmélet, 38 óra gyakorlat)
  • 9 képzési nap, naponta 8 órában.

Vizsgára bocsátás feltétele: részvétel a képzési napokon, egy lezárt, befejezett esetről esettanulmány leadása; két rövid esettanulmány egy-egy terápiás alkalom bemutatásával.

A modul előre megadott tételsor alapján szóbeli vizsgával zárul, ami a Pszichoterapeuta szakképzés és a CBT módszerspecifikus képzés elméleti záróvizsgája.

8.1.7. CBT 3/B modul – alacsony intenzitású CBT

A CBT 1-es és CBT 2-es modulban elsajátítottak felhasználásával a résztvevők megismerik és elsajátítják a CBT technikák alkalmazását szubklinikus lelki, pszichológiai problémák bizonyítékon alapuló kezelésével. 

A modul a Törzsképzés része.

Előfeltétel a CBT 2 modul teljesítése.

  • A modul óraszáma: 80 óra
  • 10 képzési nap, naponta 8 órában.

Vizsgára bocsátás feltétele: részvétel a képzési napokon, egy lezárt, befejezett esetről esettanulmány leadása.

A modul előre megadott tételsor alapján szóbeli vizsgával zárul, amely a CBT konzultáns képzés elméleti záróvizsgája.

8.1.8. CBT 4 modul – A CBT terápiák legújabb irányai

A modul célja a CBT 1., CBT 2. és CBT 3A modulban elsajátítottak felhasználásával a CBT terápiák legújabb irányainak alkalmazása a különböző pszichiátriai kórképekben.

A modul a módszerspecifikus képzés része.

Előfeltétel a CBT 3/A modul teljesítése.

  • A modul óraszáma: 24 óra (12 óra elmélet, 12 óra gyakorlat)
  • 3 képzési nap, naponta 8 órában.

A modul gyakorlati vizsgával zárul, ami a Pszichoterapeuta szakképzés és a CBT módszerspecifikus képzés gyakorlati záróvizsgája.

8.1.9. Gyakorlati modul

A gyakorlati modul célja a képzés során elsajátított ismeretanyag alkalmazása a gyakorlatban. A modul óraszáma a képzés jellegétől függően eltérhet.

A képzésben résztvevőnek a gyakorlati modul teljes ideje alatt rendszeres szupervízión kell részt venni és párhuzamosan kell teljesíteni a törzsképzéssel.

8.1.10.   Önismereti modul

Az önismereti modul célja, hogy a képzésben résztvevő tapasztalatot, ismereteket szerezzen a társas térben a saját élmény segítségével a csoportban végbemenő történésekről, azok törvényszerűségeiről. A modul résztvevője tapasztalatokat szerez az alapvető kognitív terápiás, sématerápiás eszközökről úgy, hogy saját magán gyakorolja azokat.

8.2.    Kognitív viselkedésterápia módszerspecifikus képzés

A módszerspecifikus képzés célja olyan szakemberek képzése, akik az egészségügyben, egészségügyi szolgáltatóként alkalmazzák a kognitív viselkedésterápiát, mint terápiás módszert mindennapi munkájuk során.

A CBT módszerspecifikus képzés 6 modulból áll.

CBT1, CBT2, CBT3/A, CBT4, Gyakorlati modul, Önismereti modul

8.3.    Pszichoterapeuta szakképzés

A képzés célja olyan, a kognitív viselkedésterápiás módszerben jártas pszichoterapeuták képzése, akik a szakvizsgát követően képesek önálló pszichoterápiás munkát végezni.

A Szakképzés a Semmelweis Egyetemmel közösen minden év szeptemberében indul.

A képzési idő a képzésben résztvevő alapvégzettségétől függően 24 (Pszichoterápia I.), vagy 36 hónap (Pszichoterápia II.).

A Szakképzés 3 fázisból áll, amelyeket párhuzamosan kell teljesíteni a képzés teljes ideje alatt. A képzési fázisokat az arra akkreditált képzési és gyakorló helyen lehet teljesíteni

  • Propedeutika fázis

Csak a Pszichoterápia II. részére (36 hónapos képzés)

A propedeutikai fázis célja a kiinduló közös nevező kialakítása, a Pszichoterápia II. hallgatók felzárkóztatása.

Óraszám: 100 óra, képzési idő 12 hónap

  • Módszerspecifikus fázis,

A módszerspecifikus fázis célja a kognitív viselkedésterápia elmélyült elsajátítása, ennek része az önismereti terápia (sajátélmény) is, aminek célja a módszer személyes megtapasztalása és a képzésben résztvevő önismeretének, személyiségének fejlesztése.

Óraszám: 350 (200+150 önismeret) óra, képzési idő 24 hónap

  • Klinikai fázis

A klinikai fázis célja a pszichoterápiákhoz tartozó általános elméleti és gyakorlati ismeretek, klinikai szemlélet és tapasztalat biztonságos elsajátítása.

Óraszám: 100 óra + 168 óra szupervízió, képzési idő: 24 hónap

Klinikai pszichoterápiás gyakorlat –  672 óra járóbeteg ellátás, és 480 óra hospitálás CBT és sématerápiás módszerrel dolgozó, akkreditált pszichoterápiás osztályon, ami 3 hónap teljes munkaidőben (heti 40 óra) történő munkavégzést jelent. A gyakorlat ideje alatt a képzésben résztvevő nem lehet fizetésnélküli szabadságon.

A járóbeteg ellátás keretében végzett 672 óra gyakorlat 21 hónap alatt teljesíthető heti 8 óra pszichoterápiás munkával, amiből 6 óra betegellátás, 2 óra adminisztráció.

  • A képzés előrehaladása, a részvétel és az egyes fázisok teljesítése 6 havonta lejelentésre kerül a SE Szak- és Továbbképzési Központ felé.
  • A pszichoterápia ráépített, csak másodikként megszerezhető szakvizsga, a bemeneti feltételeket lásd a 3.1. pont alatt.
8.4.   Kognitív viselkedésterápiás (CBT) konzultáns képzés

A képzés célja olyan komplex szemléletmód, ismeretanyag, készségek és képességek (ki)fejlesztése, amelynek birtokában a képzésben résztvevők eredeti segítő hivatásukat egy addiginál tágabb kontextusban értelmezve hatékonyabban és tudatosabban képesek folytatni

A résztvevők felismerjék a viselkedészavarokban, a gondolkodás és az érzelmi élet zavaraiban leggyakrabban megjelenő kóros tüneteket, és ennek segítségével hatékony segítő kapcsolatot tudjanak kialakítani, szükség szerint segíteni a megfelelő szintű terápiás ellátás elérését.

A résztvevők képesek legyenek más-más perspektívából megközelíteni és szemlélni a problémákat.

A képzésből kikerülő, friss ismereteket és kompetenciákat szerző szakember elsődleges feladata  a működési területén, az alapdiplomájának megfelelő kompetenciahatárok figyelembe vételével a mentális problémákkal, viselkedészavarokkal küzdő emberek munkavállalási képességének, tanulási készségeiknek fejlesztése, életminőségük javítása.

A képzési idő a modulok egymásra épülését figyelembe véve 30 hónap.

A képzés Alap- és Törzsképzésből áll, amelyek egymásra épülnek.

  • Az Alapképzés

Pszichopatológia modul

Autogén tréning modul

Propedeutikai modul

  • Törzsképzés

CBT1, CBT2 és CBT3/B modul

8.5.   Kognitív viselkedésterápia alkalmazása gyermek és serdülőkorban képzés
8.6.   Sématerapeuta képzés
8.7.   Sémakonzultáns képzés

Tanulmányi és Vizsgaszabályzat VIKOTE