A kötődéselmélet kidolgozója, John Bowlby meglátása szerint a pszichoterápiás folyamat során a korábbi kötődési tapasztalatok alapján kialakult viselkedésminták jelennek meg, ugyanis bizonyos szempontból a pszichoterápiás helyzetben is hasonló szerepek jönnek létre: a kliens, mint gondoskodást, kötődést kereső személy és a terapeuta, mint gondozó jelenik meg. Ebből következően a bizonytalan kötődés – különösen az elkerülő kötődés – a kliens együttműködésének csökkenésével, a terápiás szövetség romlásával jár együtt. A szerzők a  vizsgálatban 93 egyetemista kliens és 27 képzésben lévő tanácsadó kötődési stílusát és terápiás kapcsolatának összefüggését vizsgálták a viszontáttételi viselkedés és az ülés értékelésével. A viszontáttételi viselkedést szupervízorok előre meghatározott szempontok szerint értékelték.

A kötődéssel kapcsolatos szorongás és elkerülés dimenzióit a 36 itemből álló önkitöltős, úgynevezett Experiences in Close Relationships skálával vizsgálták. A két dimenzió pontszáma alapján elkülönítették a biztonságos (alacsony szorongás és elkerülés), szorongó / aggodalmaskodó (magas szorongás, alacsony elkerülés), elutasító (alacsony szorongás, magas elkerülés) és félelemteli (magas szorongás és elkerülés) kötődési kategóriákba sorolták a résztvevőket. Az ülést szubjektíven a “illeszkedés” és a “mélység” dimenzióiban értékelték a kliensek és a tanácsadó jelöltek a már említett skála segítségével A “mélység” dimenzió pontszáma az ülés hasznosságát, különlegességét, értékességét jelöli, a “illeszkedés” pontszáma az ülés kellemességét számszerűsíti. A viszontáttéli viselkedést a szupervízorok egy tíz tételes, úgynevezett Countertransference Behavior Measure (CBM) skálán mérték, melyet a kutatócsoport erre a vizsgálatra dolgozott ki egy korábbi kérdőívfejlesztés során használt állításokból. Ez a mérőeszköz a “domináns”, a “távolságtartó” és az “ellenséges” alskálákon méri a viszontáttételi viselkedést. A kliens kötődési stílusát az ülésről adott értékelése, a tanácsadó kötődési stílusát pedig a viszontáttételi viselkedést volt képes előre jelezni.

A leghangsúlyosabb a kliens félelemteli kötődésének negatív összefüggése volt az ülés “illeszkedésével” és “mélységével”, tehát minél kevésbé jellemezhető biztonságos kötődési stílussal, annál inkább felszínesnek és elégtelennek éli meg a terápiás kapcsolatot. Ezzel összhangban, a tanácsadó elkerülő kötődése pozitív összefüggést mutatott az “ellenséges” viszontáttételi viselkedés alskálával. A kliens és tanácsadó kötődési stílusának különbségei az “ellenséges” és “távolságtartó” viszontáttételi reakciókat jelezték előre, mely reakciókat abban az esetben értékelte a szupervízor a legjelentősebbnek, mikor a kliensnek szorongó-aggodalmaskodó kötődési stílusa, a tanácsadójelöltnek pedig félelemteli, vagy elutasító kötődési stílusa volt.

A vizsgálat eredményei Bowbly kötődéselméletével összhangban vannak és alátámasztják azt, hogy a kliens és a terapeuta kötődése, valamint a kettejük kötődési mintáinak egyedi kombinációjából származó dinamikák már a terápia első ülésének során is megjelennek.

Szerző: Őri Dorottya

Forrás: Jonathan J. Mohr, Charles J. Gelso, and Clara E. Hill (2005): Client and Counselor Trainee Attachment as Predictors of Session. Evaluation and Countertransference Behavior in First Counseling Sessions. University of Maryland. Journal of Counseling Psychology 2005, Vol. 52, No. 3, 298 –3

Photo from Pixabay