Kényszeres zavarok kezelésére ajánlott pszichoterápiás módszer a kognitív viselkedésterápia, melynek hatékonysága igazolt mind gyermekek, mind felnőttek esetében. A zavar tünetei gyakran súlyos funkcióromlást okoznak a szociális kapcsolatok, a tanulmányokban való előmenetel és az önállóság területén.
A kényszeres zavar (obsessive compulsive disorder, röviden OCD) kényszergondolatokból és/vagy kényszercselekedetekből álló tünetegyüttes, mely legalább két héten keresztül fennáll, és jelentősen akadályozza a gyermek, vagy felnőtt mindennapi életvitelét. Fontos megjegyezni, hogy felnőttkori páciensek nagy részénél 18 éves kor előtt indul a betegség, ezért lényeges, hogy minél előbb felismerjük és kezeljük.

Kényszergondolatoknak azokat a visszatérő és tartós gondolatokat, késztetéseket vagy képzeteket nevezzük, melyeket a személy kényszerűnek és inadekvátnak él meg, és ezek jelentős szorongást okoznak a számára.
A személy igyekszik a kényszergondolatokat elnyomni, figyelmen kívül hagyni vagy valamilyen más gondolatokkal, cselekvésekkel semlegesíteni. Például gyakori, hogy a fertőzéssel, halálos betegséggel kapcsolatos ijesztő, hirtelen betörő gondolatokat indokolatlanul sűrű kézmosással kompenzálja a személy, bár a kényszercselekvések nélkül is megjelenhet a zavar, csupán kínzó kényszergondolatok formájában. Bár gyakran az érintettek felismerik, hogy a kényszergondolatok saját pszichéjének termékei, és tisztában van azok irracionalitásával.

Kényszercselekedetek, ahogyan a fenti példa is mutatja, olyan ismétlődő magatartásformák vagy gondolati folyamatok, amelyeket a személy a kényelmetlen kényszergondolatokra válaszul vagy mereven alkalmazott szabályok szerint végez. Lényeges, hogy minél kisebb a gyermek, annál kevésbé várható el tőle, hogy kényszercselekedetek túlzott voltát vagy ésszerűtlenségét felismerje.

Gyermekekben a kényszergondolatok témája leggyakrabban a szülőtől való szeparáció, fizikai ártalom, vallásos és szexuális tartalmak. A kényszercselekedetek leggyakrabban gyűjtögetés, rendezgetés, tisztálkodás formájában jelennek meg. Felnőttkorban egyformán kialakulhat a férfiak és a nők körében, azonban gyermek- és serdülőkorban a fiúknál gyakoribb. Az OCD gyakran társul egyéb pszichiátriai kórképekkel, az esetek jelentős részében fennáll valamilyen egyéb pszichológiai zavar, leggyakrabban generalizált szorongás, szeparációs szorongás zavar, oppozíciós zavar, figyelemhiányos/hiperaktivitás zavar, tic zavar Tourette-szindróma, depresszió.

A kognitív elmélet szerint az OCD kialakulásában kulcsszerepe van a gondolatokkal és a cselekvésekkel kapcsolatos hiedelmeknek, ugyanis ezek a hiedelmek vezetnek az automatikus gondolatok negatív félreértelmezéséhez, valamint a kényszercselekedetek megjelenéséhez és ismételt végrehajtásához. A terápiában ezért e hiedelmeket módosítjuk, és a kompulziókat meggátolva a személyt kitesszük a szorongáskeltő ingernek, hogy megtapasztalja az elvárt negatív következmények elmaradását (pl. ha koszos lesz a keze, majd nem mossa meg azonnal és ennek ellenére nem lesz beteg). Az OCD kezelésében, mind gyermekek, mind felnőttek esetén ajánlott és leggyakrabban alkalmazott módszer a kognitív viselkedésterápia, melynek hatékonyságát számos vizsgálat igazolta.

Ezen felül fontos szerepe van a tanuláselméleti mechanizmusoknak, mint a modelltanulás, környezet számára pozitív jelentésű kényszerek megerősítése, melynek jelentős szerepe van a tünetek fenntartásában. Tanuláselméleti megközelítés a komplulziókat aktív elkerülő viselkedésnek tekinti, amellyel a személy a kényszergondolatokhoz kapcsolódó negatív következményeket igyekszik megelőzni. Általában tesz valamit, ami együtt jár a szorongás azonnali oldásával, így a cselekedetet a szorongás csökkenése megerősíti, ezért annak a szorongásoldó cselekvésnek az ismétlésére bátorítja akár a gyerekeket, akár a felnőtteket.  Amikor gyermek rossz jegyet hoz, majd rendet rak a szobájában, így a szülei örülnek, nem szidják meg. Tehát a kényszeres, túlzott rendezgetés, rendrakás, mint viselkedésforma duplán stabilizálódik: oldódik a szorongása és elkerüli a negatív következményeket.

Változást úgy lehet elérni, ha a személyt kitesszük a szorongáskeltő ingernek hogy megtapasztalja hogy a nem kívánt következmények elmaradnak akkor is, ha meggátoljuk a kompulziók végrehajtását. „Fokozatos közelítés” elvét alkalmazzuk, mely szerint a „találkozást” a legkevésbé feszültséget keltő ingerrel kell elkezdeni.  Gyermekeknél még inkább ügyelünk a fokozatosságra, mert az élményvilágában „elárasztást” jelenthet.

A gyermekek gyakran nem rendelkeznek megfelelő belátással kényszeres tüneteikre, azok irracionális voltára (Geller, Biederman és mtsai). Fontos a szülőktől és a pedagógusoktól az információ gyűjtése. Gyenge betegségbelátás esetén első célkitűzés a betegségbelátás kialakítása. A tünetek távolításának eszköze lehet, ha becenevet adunk a betegségnek (például Mr. Kényszernek nevezzük), és megtanítjuk a gyermeket, hogy visszabeszéljen a sürgető belső késztetésnek.

A „családra támaszkodó” kognitív viselkedésterápia a családra épít, melynek során a kényszeres zavarba való bevonódást fokozatosan csökkentjük a családtagok aktív együttműködésével, otthoni feladatokra, viselkedési kisérletekre való bátorítással. Kulcsszerep jut a terápiában gyermek motivációjának fenntartásában. A program külön figyelmet szentel a szülők kognícióinak és szorongásainak a gyermek betegségével kapcsolatban.

A sorozatunkban a Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület pszichoterapeuta szakképzés hallgatóinak szakirodalmi recenzióiból közlünk összefoglaló válogatást. Amennyiben érdeklődik a téma iránt, bejegyzés végén megtalálja az eredeti cikk forrását.

Szerző: dr. Várnai Nikoletta

Forrás: Miklósi Mónika (2011): A kényszeres zavar kognitív viselkedésterápiájának sajátosságai gyermek- és serdülőkorban. Magyar Pszichológiai Szemle, 2011,66.1.157-167.

Photo by Melk Hagelslag from Pixabay