Problémamegoldó stratégiák

A Problémamegoldó tréning (PST) egy olyan, általában a kognitív viselkedésterápiák közé sorolt pszichoszociális intervenció, amely a pszichopatológia bio-pszichoszociális modelljén alapul. PST egy sor olyan készség fejlesztésére irányul, amelyek lehetővé teszik, hogy az egyén hatékonyabban birkózzon meg az élet során felmerülő különféle olyan stresszorokkal, amelyek negatív hatást gyakorolnak egészségügyi és mentális állapotára. Ezek lehetnek jelentős negatív életepizódok (például szeretett személy halála, krónikus betegség diagnózisa és kezelése, vagy a munkahely elvesztése), vagy krónikus, mindennapi problémák (munkatársakkal fennálló rossz kapcsolat, szűkös anyagiak, hátrányos megkülönböztetés, családi nehézségek). A PST alapfeltevése az, hogy a jelentős érzelmi problémák és viselkedési zavarok hátterében gyakran a stresszorokkal történő, kevéssé hatékony megbirkózás áll. Ennek megfelelően PST átfogó célja az, hogy elősegítse az adaptív, problémamegoldó attitűdök (optimizmus, önbizalom) és viselkedési minták (adaptív érzelmi szabályozás, tervezett problémamegoldás) elsajátítását, a problémák hatékony megoldása, és az életminőség fokozása érdekében.
Későbbiekben világossá vált, hogy számos krónikus betegség, így például a szív- és érrendszeri betegségek, szívelégtelenség, cukorbetegség, magas vérnyomás, elhízás, Alzheimer-kór, agysérülés utáni állapot kezelésének kiegészítésében, valamint pszichiátriai betegségek esetében is jól használhatónak ítélték meg a módszert, amelyet az egészségügyi személyzet és más segítő foglalkozásúak is sikerrel alkalmaztak.

Arthur M. Nezu és Christine Maguth Nezu cikkükben kiemelik a problémaorientáció (PO) jelentőségét, amely az egyén általános hiedelmeit, attitűdjeit, és a problémákkal kapcsolatos érzelmi reakcióit foglalja össze, valamint azt a képességet, hogy ezekkel megbirkózzon. A problémaorientációnak két egymástól elkülöníthető formája létezik: a pozitív problémaorientáció és negatív problémaorientáció.

A pozitív problémaorientációt az jellemzi, hogy:

• az egyén problémákat kihívásként, és nem fenyegetésként érzékeli,
• optimista abban a tekintetben, hogy a problémák megoldhatók,
• erős a magába vetett hite, hogy képes kezelni a kihívásokat,
• úgy vélik, hogy a sikeres problémamegoldás általában időt és energiát igényel,
• a fellépő negatív érzelmeire, mint a hatékony problémamegoldáshoz szükséges és fontos információforrásra tekint.

A negatív problémaorientációt ezzel szemben az jellemzi, hogy:

• az egyén problémára mint a jólétét jelentősen fenyegető jelenségre tekint,
• általában megoldhatatlannak érzékeli a problémákat,
• kétségei vannak, hogy képes-e megbirkózni a problémákkal eredményesen,
• általában frusztrált és zaklatott lesz, amikor problémákkal, vagy az azok kapcsán tapasztalt negatív érzelmekkel szembesül.

A második nagyobb dimenzió, a problémamegoldási attitűd, amely a kognitív és viselkedési mintázatra utal, amelyekkel az egyének a felmerülő nehézségeket igyekszenek megoldani. Három különböző stílust azonosítottak: a tervezett problémamegoldást, az elkerülő problémamegoldást, és az impulzív problémamegoldást. A terv alapú problémamegoldás egy olyan konstruktív megközelítés, amely a specifikus készségek rendszerezett és tervezett alkalmazását foglalja magában:

• a probléma meghatározása (azaz jellegének tisztázása, reális, megoldható célok kitűzése, illetve azon akadályok azonosítása, amelyek ezek elérését meghiúsíthatják),
• alternatívák kidolgozása (azaz egy sor lehetséges megoldási stratégia felvetése, amelyek segíthetnek az azonosított akadályok leküzdésében),
• döntéshozatal (a különböző alternatívák várható következményeinek megbecsülése, költség-haszon elemzés a várt eredmények tekintetében, a célhoz igazodó megoldást terv készítése),
• megoldás és ellenőrzés (azaz kivitelezés, annak nyomon követése, valamint megállapítása, hogy az egyén problémamegoldó erőfeszítések sikeresek voltak-e, vagy a megoldási továbbra is folytatni kell).

Az impulzív problémamegoldási stílus, olyan megközelítés, mely során az egyén impulzív, kapkodó, és átgondolatlan kísérleteket tesz a probléma megoldására. Az elkerülő problémamegoldást pedig a halogatás, passzivitás, és mások által nyújtott segítségtől való függés jellemzi. Ezek nem eléggé hatékonyak vagy elégtelelen megoldásra vezetnek. Sőt, azok az emberek, akikre ezek jellemzők, általában inkább súlyosbítják meglévő problémáikat, illetve újabb problémákat generálnak pont az előbb említett impulzív vagy elkerülő attitűd következtében.

Összefoglalva elmondható, hogy mindkét diszfunkcionális problémamegoldó stílus esetében a problémamegoldó terápiát sikerrel lehet alkalmazni a kognitív viselkedésterápiás kezelés részeként, illetve krónikus betegek együttműködésének növelésében, esetleg telefonos és internetes tanácsadásban.

Lássuk milyen terápiás eszközök állnak ehhez a rendelkezésünkre!

Amikor túl sok nehézséggel kell szembenéznünk, akkor könnyedén túlterhelődünk, gyakran ki is mondjuk: „szétrobban a fejem!” Az úgynevezett kognitív túlterhelés legyőzésének egyik eszköze, hogy tudatosítsuk azt a tényt, hogy a nagy mennyiségű információ fejben tartásának és kezelésének korlátai vannak, ezért a szerzők három megoldást javasolnak.

Az externalizáció során eddig fejben tárolt információt külsőleg jeleníttetjük meg. A klienst megtanítják, hogy ötleteit írja le, rajzoljon ábrákat, grafikont, vagy készítsen felsorolásokat, esetleg mondja el, és rögzítse szóban ötleteit. Ilyen módon a korlátolt kapacitású munkamemóriánk nem terhelődik túl, és marad hely egyéb tevékenységekre, például a problémemgoldáshoz elengedhetetlen kreatív gondolkodásra. A vizualizáció eszközét a „lelki szemhez” hasonlíthatjuk, amely a képi világ segítségével képes pontosítani a problémát, illetve a megoldásának menetét, és/vagy segíthet megakadályozni a negatív gondolatokat (például elképzeltetjük a pácienssel, hogy egy nyugodt vakációra megy).

Ide tartozik egy olyan vizuális technika, melynek célja, hogy a kliens el tudjon képzelni egy optimista kimenetelt, vagyis azt, hogy milyen érzés egy nehéz problémát sikeresen megoldani. Más szóval, „látni a fényt az alagút végén”, vagy „átszakítani a célvonalban a szalagot”. Ennek a módszernek a lényege, hogy segítse a klienst imagináción keresztül a siker érzetét előre megtapasztalni, ezáltal a pozitív megerősítést felkínálni. Ez esetben nem az a cél, hogy elképzelje hogyan lesz megoldva a feladat, hanem a siker által kiváltott kellemes érzéseket képzelje el és raktározza el, hogy később ebből erőt meríthessen.

Ezen felül rendelkezésre áll az egyszerűsítés eszköze, amelyet mindannyian öntudatlanul is használunk a mindennapjainkban. Ez arra a folyamatra utal, amikor a problémát kisebb egységekre bontjuk annak érdekében, hogy azok jobban kezelhetők legyenek. Éppen ezért a bonyolult, homályos és elvont fogalmakat a kliens segítségével konkrétumokra fordítjuk le.

Ide tartozik az „Állj meg, lassulj le, gondolkodj, aztán cselekedj” módszere (Stop, Slow Down, Think, Act, SSTA), amely az érzelmi reguláció és az alkalmazkodás zavarainak leküzdését segíti elő stresszes helyzetekben. Ez lehetőséget ad a jelentős érzelmi stresszállapotokhoz kapcsolódó a szorongás csökkentésére. Az SSTA eljárás során először az érzelmi tudatosságot tanítják meg a kliensnek. Megtanulják, hogy tudatosítsák a fizikai (fejfájás, kimerültség, fájdalom), hangulati (szomorúság, düh, feszültség), kognitív (aggodalom, negatív kimenetellel kapcsolatos gondolatok), és/vagy viselkedési (késztetés menekülésre, kiabálás, sírás) állapotukban bekövetkező változásokat. Néhány esetben szükséges, hogy megtanulják pontosan felismerni és megnevezni a fent említett érzelmi jelenségeket. Ezt követően elsajátítják, hogy milyen viselkedéssel érhetik el azt, hogy lelassítsanak és felfokozott érzelmi állapotukat modulálják (vagyis megakadályozzák, hogy a kezdeti felfokozottságuk még erősebbé váljon és elborítsa őket, és negatív gondolkodásban, betörő emlékekben és alkalmazkodási zavarban mutatkozzon meg).

A technikák egy része kifejezetten a problémaorientációval kapcsolatos gondolatok átkeretezésére szolgál, amelynek célja a negatív gondolatok és a reménytelenség leküzdésére. A kognitív átstrukturáláshoz hasonlóan megtanítják azt, hogy gondolataink meghatározzák az érzéseinket. Például tanítják az „ABC modell” szerinti gondolkodást (ahol „A” az aktiváló vagy kiváltó esemény, „B” egy adott hit vagy hozzáállás, nézőpont, „C” pedig az érzelmi következmény, amely a hiten alapul).
Annak érdekében, hogy a kliensek meghatározzák, szükséges-e átkeretezni az adott negatív automatikus gondolatot, reálisabb gondolkodási stílust elősegítő hiedelmek aktiválására bátorítják őket.

Ezek a következők lehetnek:

• „Semmi sem tökéletes”,
• „A akadályok a normális élet részei”,
• „Mindenki követ el hibákat”,
• „Minden perc, melyet negatív gondolatokkal töltök, az életem élvezetét akadályozza meg”,
• “Meg tudom oldani ezt a problémát”,
• “Rendben vagyok, de a szomorúság ilyen körülmények között normális”,
• “Nem tudom irányítani a szelet, de állíthatom a vitorlákat”,
• “Nehéz és fájdalmas nem egyenlő azzal, hogy reménytelen is”

Abban az esetben, ha különösen nehéz szakítani a negatív gondolkodással, ez esetben a terapeuta ideiglenesen, mintegy szerepet játszva, felveszi az adott maladaptív hozzáállást. A kliensnek, aki pedig a tanácsadó szerepét veszi át, érvelnie kell, hogy az adott viselkedés miért helytelen, vagy nem célravezető.

A tréning a fent bemutatott módszereken felül a tervszerű problémamegoldás négy lépését tanítja, melynek első lépése a probléma meghatározása. E tevékenység során a páciensek differenciálják a tényeket és a feltételezéseket, reális és elérhető célokat szabnak meg, azonosítják a felmerülő, reális korlátokat, amelyek megakadályozhatják a kívánt cél elérését. Fontos kiemelnünk, hogy ez a folyamat mind problémaközpontú, mind érzelemközpontú eszközöket alkalmaz. Ez utóbbiak az érzelmi válaszok hatékonyabb moderálására irányulnak abban az esetben, ha az alaphelyzet nem változtatható meg, mint egy állásvesztés, vagy egy szeretett személy elvesztése esetén. Ilyen stratégiák lehetnek a stressz kezelés, megbocsátás másoknak, és a megváltoztathatatlan helyzet elfogadása.

A problémafókuszú megküzdés pedig az alternatívák generálását célozza meg, mint a kreatív és szabad ötletelés. Ezen felül elősegíti a döntéshozatalt és az előre várható kimenetelt mérlegeli, illetve támogatja a költség-haszon elemzés alapján az alternatívák közüli választást. Nem utolsó sorban támogatja a problémamegoldás kivitelezését és a megoldás ellenőrzését.

Forrás: Arthur M. Nezu és Christine Maguth Nezu (2013): Problem-Solving Strategies. In: Stefan G. Hofmann (Szerk): The Wiley Handbook of Cognitive Behavior

Szerző: dr. Zelinka Judit